Újból megszervezésre került a már lassan hagyománnyá váló osztálybajnokság a Zeyk Domokos Technológiai Líceum keretén belül.
November 2-án rajtolt el az iskola sportcsarnokában a második osztálybajnokság, amit már nagy izgalommal vártak a diákcsapatok.
A kupát 1-2 hét szervezési munka előzte meg, amiben a diákok is részt vettek.
Az idén 5 fiúcsapat és egy lány csapat nevezett a bajnokságra, közel hatvan diákot sikerült megmozgatnunk.
Fordulatos és izgalmas mérkőzések során a X-XI. C osztályok közös fiúcsapata szerezte meg az első helyet, második helyezett lett a IX.L osztály fiúcsapata, a bronzérmet pedig a X. M osztály fiúcsapata érdemelte ki.
Külön gratulálunk a merész és ügyes XI.C. osztály lánycsapatának, akik állták a sarat a fiúcsapatok ellen.
A Gólkirályi címet Firtos Károly Tamás XI. C osztályos diák 9 találattal szerezte meg.
A Legjobb Kapus díját Simény Szabolcs XI. M osztályos diák kiemelkedő kapus teljesítményével érdemelte ki, valamint a „Legjobb Játékos” címet Márton Alpár Rafael IX. L osztályos diák érdemelte ki. A versenyen mindenki nyert, hiszen részese lehetett egy csodálatos hangulatú rendezvénynek. A Fair Play, az egymásnak szurkolás összekovácsolja a diákot osztályon illetve iskolán belül.
Lőrinczi Éva Tímea, testnevelő tanár