Magyarország Miniszterelnöksége a 2019-2020-as tanévben is bekapcsolódást biztosított a határon túli diákok számára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kiválósági versenyére, a Szakma Sztárra, amelyet a szakiskolák és szakközépiskolák különböző szakon tanuló végzős diákjai számára szerveznek meg. A verseny célkitűzése a szakmakínálat és szakoktatás népszerűsítése, valamint a szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség felhívása nyomán iskolánkból öt tanuló
(három textil és két asztalos szakon tanuló diák) nevezett be erre a versenyre. A 2020. január 20-án sorra kerülő erdélyi elődöntő elméleti ismereteket felmérő szakaszán elért pontszámok alapján a verseny középdöntőjébe Vadász Norbert asztalos szakon tanuló diák jutott tovább.
A verseny összetett követelményeire felkészülni, igen komoly hozzáállást, kitartó munkát, szakmai tudást és felkészülést igényelt. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben a tanévben is kizáró jellegű követelmény volt, (még itthon kellett megvalósítani) egy úgynevezett „versenyremek” tervezése, elkészítése, valamint a termék műszaki dokumentációjának összeállítása és beküldése megadott határidőre. így készítettük el versenyremekünket az összecsukható intarziás széket.
A középdöntőre március 9-án került sor Budapesten a Budapesti Komplex SzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában.
Az ünnepi megnyitót munkavédelmi felkészítő, gyakorlati versenytevékenység, valamint szóbeli vizsga követett. Az iskola faipari tanműhelyében prototípus és műszaki rajz alapján faipari kisgépek és kéziszerszámok használatával fali polcot kellett elkészíteni a versenyzőknek, amelyet a szakmai bizottság megadott szempontok szerint értékelt.
Norbi becsülettel képviselte iskolánkat (s Erdélyt) bejutott a Szakma Sztár Verseny országos döntőjére, mely április 20-22 között került volna megrendezésre Budapesten, de a versenybizottság már jelezte, hogy a koronavírus járvány miatt a verseny e szakasza nem kerül megszervezésre.Gratulálunk Norbinak az elért szép eredményéhez.