ISKOLAKEZDÉS

Tisztelt szülők és diákok

A 2020-2021-es tanévben a tanítás szeptember 14-én 9 órakor kezdődik hagyományos oktatási formában (szemtől-szemben).

A járványügyi szabályoknak megfelelően az évnyitó ünnepség elmarad.  A biztonságos tanévkezdés érdekében a következő rendelkezéseket, szabályokat kell betartani:

  • A szülők és hozzátartozók nem léphetnek be az iskola területére igazgatói engedély nélkül.
  •  A szülők kötelesek a gyerek egészségi állapotát leellenőrizni iskolába indulás előtt. Amennyiben a gyerek betegség tüneteit mutatja nem szabad iskolába engedni, háziorvos segítségét kell kérni, tájékoztatni az osztályfőnököt a gyerek állapotáról és orvosi igazolással bizonyítani a hiányzást. Ebben az esetben a diák online oktatásban részesül.
  • A diákok kizárólag gyalog vagy kerékpárral jöhetnek be az intézmény területére, ahol kötelező a minimális 2m-es fizikai távolságtartás, a maszk helyes viselése, valamint szabályos kézmosás és fertőtlenítés.
  • A diák iskolába való belépése után a rendszabálynak megfelelően, nem hagyhatja el az iskola területét a tanítási program végéig, csak rendkívül sürgős esetekben.
  • A diák hozzon magával napi szükségletének megfelelő élelmiszert és ivóvizet (energiaital kizárva), mivel az iskolabüfé működését tiltja a törvény.
  • A diák hozzon magával minimum 2 db., a szabványnak megfelelő maszkot, viselése folyamatosan kötelező az iskola területén.
  • Ha a diák krónikus betegségben szenved, vagy olyan jellegű betegségben szenved, amely gátolja a maszk viselésében, a szülő kérésére, orvosi igazolás felmutatásával, online oktatásban részesül.
  • Azon diák esetében, akiknek családjában koronavírussal fertőzött vagy elkülönítésben lévő személy(ek) van(nak), nem mehet iskolába mindaddig, amíg a fertőzés kockázata fennáll (14 nap).
  • Mindenkinek kötelező a kijelölt útvonalakon közlekedni az irányításnak megfelelően.