In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

HATÁRTALANUL HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

írta: Gagyi Mónika

2018. április 9-14.

2018. április 9-14 között iskolánk 18 diákja a Határtalanul pályázat keretén belül hódmezővásárhelyi kiránduláson vett részt. A pályázat témája Gazdálkodj okosabban. A két iskola közös programjában résztvevő diákok egy társasjátékot készítettek a Gazdálkodj okosan mintájára. Az elkészült játék kipróbálásra is került, és akkora sikernek örvendett, hogy felvetődött az ötlete a más tantárgyaknál való alkalmazásának is.

A hét folyamán lehetőség adódott a mórahalmi gyógyfürdőbe látogatni, Nagykőrösön felkeresni az Arany János emlékműveket, Kecskeméten vadaskerti sétát tenni, Szegeden "Arany buszra" szállni, Mártélyon a megáradt Tisza holt ága mellett vetélkedni. 

Csütörtökön a vendégül látó iskolában Eötvös napok zajlottak, színes programokkal, szépészeti és egészségügyi tanácsokkal, társasjátékokkal, sport programokkal igyekeztek szebbé tenni az oda látogatók napját.
Hódmezővásárhelyen ezen a héten került megrendezésre a Szakmák éjszakája, a helyi szakközépiskolák diákcsalogatója. Iskolánk küldöttsége is részt vett a rendezvényen. A főzőversenyen a bográcsban a készült Borjú pörkölt pakulár módra annyira elnyerte a szakmai zsűri tetszését, hogy második helyezéssel tüntettek ki. A rendezvény ünnepi gáláján iskolánk két diákja, Farkas-Forgács Jenő és Péter Angella mezőségi táncokkal nyűgözte le a város főterén felállított színpad elé egybegyűlt közönséget.

ÉRETTSÉGI 2018

Tanfelügyelőség

Ki olvas minket

Oldalainkat 39 vendég böngészi