In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

NAGYKORÚSÍTÁS A ZEYKBEN

írta: Dr. Zsidó Ferenc

2018. március 16.

A Zeyk Domokos Technológiai Líceum 54 tanulója vált nagykorúvá 2018. március 16-án, a sportcsarnokban szervezett hagyományos Maturandus ünnepségen. Baciu Gyöngyvér igazgatónő köszöntőbeszéde után a végzős és alsóbb évfolyamosok ünnepi műsora következett, szavalatokkal, valamint a Zeyk Band minikoncertjével.

E koncert többek között búcsúfellépés volt Gráncsa Ferenc énekes számára, (aki korábban szép eredményeket ért el különböző zenei vetélkedőkön), valamint Egyed Sándor billentyűs és Varga Zsolt basszusgitáros számára. A továbbiakban kissé rendhagyó módon páros, egymással „feleselő” beszédet mondott a maturandusok részéről Szökő Tímea, valamint alsóbb évfolyamos társa, Jánosi Annamária. Ezt követte a szalagavató, valamint a nagykorúsítási emléklapok átadása, melyet iskolánk igazgatónője együtt végzett a város polgármesterével, Rafai Emillel. A rendezvény fénypontja a társasági tánc-bemutató volt, a koreográfiát betanította Bálint Lidia és Bálint Sándor. Az ünnepségen tiszteletét tette az ózdi Széchenyi István Katolikus Gimnázium és derecskei Rákóczi György Gimnázium küldöttsége is.

Ki olvas minket

Oldalainkat 92 vendég böngészi