In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

KARNEVÁL A ZEYKBEN

írta: Jánosi Annamária

2018. február 1.

A Zeyk Domokos Technológiai Líceum idei farsangi mulatságának, amelyre február első napján került sor, szervezői a XI. közgazdasági osztály diákjai voltak, akik a mesevilág köré építették az eseményeket.

 

A szervezők ügyes ötletekkel, nagy kreativitással alkották meg a mesék hangulatát, a díszletek, az alattvalóit figyelmesen követő király és háza népe, a jelmezek, amelyekben tündököltek és nem utolsó sorban az izgalmakat okozó tombolajáték emelték az est hangulatát. A versenyen résztvevő hat osztály tanulói ügyesen készültek a megmérettetésre, saját maguk tervezték jelmezeiket és a bemutatásra került jeleneteket is ők állították össze.

A zsűri két tanárból, Valentin Réka Ibolya tanárnő és Gagyi Tamás tanár úr, és egy tanulóból állt, akit a szervező osztály nevezett ki, Péter Angella. A műsor délután hat órakor kezdődött, láthattunk humoros jeleneteket, táncokat, vidám nyuszi lányokat, „kamupipőkéket”, iskolai zűrzavart és boszorkányokat egyaránt. A zsűri osztályozta a jelenetet, de a jelmezek is górcső alá kerültek. Az első helyezést a IX autószerelő osztály „kamupipőkéi”érték el, a legjobb jelmezért járó díjat pedig a nyuszi lányok kapták meg.
A verseny után egy kis mulatságra is sor került, zenével, tánccal, amelyen minden tanuló részt vehetett. Nehéz szívvel hagyták ott a jó hangulatot és a barátokat a mulatság résztvevői, de megígérték maguknak és egymásnak, hogy a következő évi mulatság még hangulatosabb lesz.

Ki olvas minket

Oldalainkat 21 vendég böngészi