In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

MÁSODIK LETT A ZEYK CSAPATA AZ IRODALMI VETÉLKEDŐN

írta: Dr. Zsidó Ferenc

2017. március 2.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Zeyk Domokos Technológiai Líceum a tanfelügyelőséggel együtt a Hargita megyei szakközépiskolások irodalmi versenyét. Akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy kerek évfordulós költő életműve került terítékre: a 200 éve született Arany Jánosé. Idén nyolc iskola csapata jelentkezett be a versenyre, melynek feladatait Dáné Szilárd, magyar szakos tanfelügyelő állította össze. 

A háromfős csapatoknak a felkészülés során el kellett készíteniük egy „Kapcsos könyvet” vagyis egy kéziratos kötetet Arany János versekkel, ezt be kellett a versenyen mutatniuk, ezt követően a tárgyi ismereteik (Arany életrajza, művei, megzenésített versei stb.) felmérésére került sor, és természetesen szavalniuk is kellett. A rendkívül kiélezett verseny első helyezette a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola csapata lett, második helyet a házigazda Zeykes csapat szerezte meg, harmadik helyen pedig a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola csapata végzett. Mivel a verseny szoros volt, három dicséretet is kiosztott a zsűri: a Korondi Szakközépiskola, az Udvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola és a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola csapatának. A győztesek diplomával és gazdag könyv-illetve CD-csomaggal gazdagodtak. A Sándor-Zsigmond Ibolya keresztúri muzeológusból, Lőrincz József nyugalmazott udvarhelyi magyartanárból és Mirk László nyugalmazott csíkszeredai magyartanárból álló zsűri értékelte a diákok alapos felkészülését, és meglepetésekkel is kedveskedett: Arany János kézirattal, Kapcsos könyv hasonmás kiadással, megzenésített Arany-vers előadásával. A versenyt immár hagyományosan Zsigmond Viola magyartanárnő vezette le. 

A Zeyk Domokos Technológiai Líceum csapatát Forgács Amanda, László Zsuzsánna és Péter Norbert alkotta, felkészítő-szervező tanárok: Antal Erzsébet és Zsidó Ferenc.
Pávai Gyöngyvér köszöntő beszédében hangsúlyozta: a Zeyk Domokos Technológiai Líceum nem régi iskola, 2000-ben alakult, de mindjárt indulása után felvállalta, hogy házigazdája lesz ennek a megyei versenynek, és így tesz a jövőben is, mert fontosnak tartja, hogy szakközépiskolás diákok irodalmi vetélkedőn is részt vehessenek.

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi