In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

ÍRÓ-OLVASÓTALÁLKOZÓ A ZEYKBEN

írta: Dr. Zsidó Ferenc

2016. november 26.

2016 november 26-án Bálint Tamás székelyudvarhelyi származású költő volt a Zeyk Domokos Technológiai Líceum vendége. A rendhagyó irodalomóra egyik deklarált célja, hogy a diákok élőben is találkozhassanak kortárs szerzőkkel, hogy az irodalomra ne „halott anyagként” tekintsenek. A beszélgetés a szerző magánélete felől indult el: hogy miként kell elképzelni egy költő hétköznapjait, hogy hová fér bele egy napba a közgazdászi munka mellett a versírás. Ezt követően terítékre került Bálint Tamás új, LávSztori című kötete. A könyv iro­dal­mi cse­mege: részben Pus­kin Anye­ginjének átira­ta, mai válto­za­ta, de azért per­sze mégsem. Annál több is, ke­ve­sebb is. Kevésbé ro­man­ti­kus, kevésbé lángoló, de épp­oly pon­to­san vissza­ad egy életérzést. Csak közben két száza­dot váltot­tunk.

Pus­kin Anye­gin­je hosszabb, epi­ku­sabb (ver­ses regény): 8 fe­je­zetből áll, me­lyek egyenként 50 sza­kasz körüliek, Bálint Tamásé ez­zel szem­ben csak 6 fe­je­zetből áll, össze­sen 90 sza­kaszból, plusz egy zárszóból. A narráció Bálint Tamásnál végig belső nézőpontú, egyes szám első személyű énel­beszélés, Pus­kinnál ez komp­le­xebb: van kívülálló narrátor, ugyan­ak­kor rend­re Anye­gin és Tatjána nézőpontját is meg­is­merjük. A sza­ka­szok Pus­kinnál 14 so­ro­sak, Bálint Tamásnál 7, a rímelés és a rit­mus el­vi­leg ha­sonló: ke­reszt– és párosrímek so­ra­koz­nak, Pus­kinnál 9 és 8 szótagszámú so­rok válta­koz­nak, Bálint Tamásnál 11 és 10. Ez­zel nagyjából ki is veséztük a főbb ha­sonlóságo­kat és különbsége­ket, Bálint Tamás egyébként így jel­lem­zi az „anyaműhöz” való vi­szonyát: „A találkozónk sem így követ­te/​a klasszi­kus szto­rit, de nem vesz el/​bár más da­rab, ma­ibb­ra hang­sze­rel­ve.” Az epi­kus jel­leg a LávSzto­ri esetében is nyilvánvaló (ha nem egyéb, el­beszélő költeményről len­ne szó, bár műfaji meg­jelölést nem találunk), jel­leg­ze­te­sen mai manírban, és nyelv­használat­tal egy jel­leg­ze­te­sen 21. századi fi­a­tal(em­ber) sze­rel­mi történetét követ­hetjük nyo­mon, az is­mer­kedéstől az (el­kerülhe­tet­len)szakításig.

A szto­ri egy vir­tuális társ­ke­reséssel kezdődik, természe­ten az in­ter­ne­ten, me­lyet egy levél követ – természe­te­sen email: „Tatjána Drága! – ha meg nem ha­rag­szol,/​a mai­lem akár így is kezd­he­tem,/​idővel elválik, mennyi­re passzol/​a történet­hez. Vagy csak véle­lem,de a továbbra várni képte­len/​va­gyok, aho­gyan behálózva rend­re/​egymást kerülgetjük társ­ke­res­ve.”
A szöveg ol­vasása in­tel­lek­tuáli­san kihívás, tele van in­ter­tex­tuális utalások­kal, idézet-töredékek­kel a Pus­kin Anye­ginjéből, még inkább ma­gyar művekből, ame­lyek a közösségi portálok nyel­ve­zetébe beágyaz­va ütős kont­rasz­tot al­kot­nak: „(…) meg­sze­gik le­hel­let/​nincs, nem le­het hang pa­ri­ban emel­lett.”
A lávszto­ri – úgy tűnik – tökéle­te­sen ala­kul: a levél– és fényképváltások után jön az iga­zi találkozás, hősünk (A. – mint Anye­gin?) be­lezúg Tatjánájába: „Pe­dig nem­egy­szer láttam már fotókon,/​de a való úgy múlt min­dent felül,/​mint egy tévelygő lövedéknyi ólom,/​mely inkább odaüt, mint el­kerül.” Hősünk már-már Ca­sa­no­va-al­kat, ő leg­alábbis úgy érzi, jól megy neki a széptevés „kulcs­fo­ga­lom: mo­soly és bólo­gatás”.  És úgy tűnik, hogy min­den klap­pol, hisz a hölgy: „bejön ele­ve/​a ha­ve­rok­nak/​le­csek­kol­va Fészen/é​s a szülőknek is okés egészen.” A kap­cso­lat mégis csak las­san fejlődik, a gátlások las­san oldódnak:  „Tatjánának egy rövid­ke találka/​elég volt, hogy emléke­ze­tes/​val­lomását Anye­gin­nek megírja,/​ráhibázva: titkára érde­mes./​Ma­napság módi csak a több pe­pecs/​időigényes döntésho­za­tal, a sok/​erőt emésztő ki-be­csek­kolások.” Aztán mégis­csak be­in­dul­nak a dol­gok, hősünk bi­za­kodó, lel­kes: „hogy mi lesz a történet íve, tud­tam,/​jóban-rossz­ban, akárha Hol­ly­wood­ban.” Így rövi­de­sen lánykérésre adja a fejét, bár a kétely első szikrája meg­je­le­nik: „je­lentős/​a mámor, en­nek el­lenére felhős.”
A hosszúra nyúlt je­gyesség során a kap­cso­lat las­sanként meg­fa­kul, unottá válik, a „láv lóvészto­rivá” válto­zik: „nem ud­va­rol/​ki­nek már művelt-for­ma len­ne kert­je.” Hősünk félrelép, ez természe­te­sen ki­derül, szakítás a vége (érde­kes, hogy e pontnál a narráció pár sza­kasz erejéig nézőpon­tot vált, és meg­is­merjük a hűtlenség és szakítás történetének csaj-ver­zióját is).
A különválás után hősünk más hölgyek­kel vi­gasz­talódik (eme fe­je­zet vas­kos, vérbő, dol­go­kat nevén ne­vező): Katák, Fan­nik, Berták, Tündék, Il­dikók, Helénák, majd a tel­jes csömör. Hősünk ek­kor már „ro­hannék vissza hozzád”, de per­sze, túl későn, így nem ma­rad más hátra, le­von­ja a ke­serű ta­nulságot, „mint utó-mete­re­ológu­sok”, s bánatában, s hogy fe­lejt­sen, még a városból is elköltözik… Nyilván, a szto­ri nem érhet véget ilyen mély­pon­ton, a slussz­poén meg­mu­tat­ja, hogy körkörös mozgásról, örökös újra­kezdésről van szó, hisz ez az em­be­ri (férfiúi?) lét természe­te: „Önnek új üze­ne­te érke­zett…” Egy epilógus is tar­to­zik a műhöz, mely­ben A. egy évek­kel későbbi majd­nem-találkozásról számol be: exe kéz a kézben a férjével, egy kislány a karján…, ő pe­dig, hogy ezt az idillt el ne ront­sa: „csak ma­rad­tam mögötte észrevétlen.”
Bálint Tamás Lávszto­ri­ja egy „ti­pi­kus” 21. századi sze­rel­mi történet, ha ti­pi­kus­nak le­het ne­vez­ni a „párcserélgetős” módszert, mely mögött azon­ban fel­sej­lik a lel­ki érzéke­nység, a mélység, a tartósság iránti igény is, csak ez a fránya izgágaság ne vol­na… Az érzel­mi kiüre­sedés, a vir­tuáli­san, vagy­is könnyen jövő és könnyen el­en­ge­dett kap­cso­la­tok felszínességének meg­fricskázása ez, az epilógus ugyan­ak­kor azt is fel­vil­lant­ja, hogy van más al­ter­natíva is, csak arra meg kell… érni? (Ne gon­dolják, sem­mi tan­me­sei jel­leg nincs a műben, de azért nem tel­je­sen som­ma nélkül való).
 Te­kervényes utat jár be Bálint Tamás sze­rel­mespárja, akár Pus­kin Anye­gin­je és Tatjánája: ott Anye­gin kez­det­ben el­utasítja Tatjánát, hogy aztán a végére meg­for­dul­ja­nak a dol­gok, itt A. el­en­ge­di, majd visszasírja ked­vesét. A machóság előnyei és hátrányai, ugyebár… A machó-jel­le­get és a maiságot egyébként fe­lerősíti, ugyan­ak­kor ol­dott, poénos szövegkörnye­ze­tet ge­nerál a min­den fe­je­zet elején található Johnny Bra­vo-mottó, például: „Hé csaj­szi, le­he­tek a természe­tes sze­lek­ciód?” 
A történetnél talán fon­to­sabb a megírás mikéntje, a stílus, a vers­nyel­ve­zet: az jól ki­fundált, di­na­mi­kus, játékos. Amint erre följebb is utal­tam, a szóhasználat széles nyel­vi re­gisz­te­ren mo­zog, iz­gal­ma­sak a soráthajlások, jók a rímek (ked­ven­ce­im a bo­ros össze­csengések: „merné – ca­be­net”; nem jó – mer­lot”).
Iz­gal­mas, „aktuális” köny­vet írt Bálint Tamás, mely­ben érde­kes esztéti­kai feszültséget kelt a szto­ri maisága, s klasszi­cizáló ver­selés és az alan­tas, vulgáris vs. fennkölt, iro­dal­mi fo­gal­mak ütköztetése. Za­var­ba csak rövidségével ejt, az előjátéktól talán túl ha­mar ju­tunk a platófi­zi­sig. Mi­vel a mű iz­gal­mas, az ol­vasó még „elszívlel­ne” pár fe­je­ze­tet. De le­het, hogy ez nem vélet­lenül van így, a szerző ez­zel azt érzékel­te­ti: az idő így fel­gyor­sult, egy kap­cso­lat „ki­futása” ma­napság ennyi.

 

 


Ki olvas minket

Oldalainkat 129 vendég böngészi