In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

AddThis Social Bookmark Button

JOBS EXPO

írta: Kornis Melinda

2015. május 19.

A 2014-2015-ös tanév elején elkezdődött, a IX. K (Gazdasági technikus) osztály diákjait megcélzó JOBS (Job, Orientation, for Bussines and School) projekt záró kiállítását tekinthették meg 2015.05.19-én az iskola diákjai, illetve pedagógusai. A 7 modulból álló projekt során a tanulók első lépésben az interjúkészítés szabályait sajátíthatták el, majd maguk is készíthettek interjúkat általuk kiválasztott szakmák képviselőivel. A továbbiakban saját erősségeiket, tulajdonságaikat tanulmányozhatták egy önismereti modul keretén belül. Majd a szakmák sokszínű világába nyerhettek betekintést.

Az egész projekt, végső soron egy vállalati látogatás előkészítésére alapul, hiszen fokozatosan készíti fel a diákokat arra, hogy miként nyerhetnek újabb információkat és tapasztalatokat az általuk érdekelt szakmáról.
A tanulók csoportokra oszolva jelentkeztek be az általuk választott cégekhez, előzetes bejelentkezés alapján. A kapott információkat is előzetesen megbeszélt szempontok szerint csoportosították a diákok. Az irányító tanárok szerepe a projekt során minimális volt, a projekt a tanulóközpontúságra alapozott.
A kiállítás során az érdeklődök megtekinthették az egyes interjúk részleteit, illetve a felállított standokat körbejárva a három, a projektben résztvevő diákok által meglátogatott cég profiljába is betekintést nyerhettek a JOBS-os diákok tapasztalatai alapján.
A JOBS projektben résztvevő diákok, illetve irányító tanárok köszönetüket fejezik ki az érintett vállalkozóknak, vállalatok képviselőinek az együttműködésükért. Külön köszönet illeti a székelykeresztúri Acélmű Rt. , a Szél Mob Kft., valamint az Elka International Kft. Vezetőségét.

Ki olvas minket

Oldalainkat 122 vendég böngészi