Egy jól választott szak
ma, érintsen bármely területet, egy jövőbeli szakma gyakorlását, illetve a
fejlődő világgal együtt, egy választott szakma alapjait képezheti. Mindannyian
érzékeljük a körülöttünk zajló társadalmi, kulturális, gazdasági, demográfiai
folyamatok robbanásszerű felgyorsulását, változását, sokszínűségét illetve
változékonyságát. Az információk halmazával szembesülünk nap, mint nap, mely
információk megtalálnak bennünket véletlenszerűen sétálgatva az úton,
szemezgetve az interneten, célzottan (akár reklámok által), vagy általunk
követve azok vonalát, aktuális érdeklődésünk függvényében. Az információk
gyors, képi, folyamat-bemutatószerű elérése, lehetővé teszi képességek gyors
kialakítását, követve akár egy-egy internetes bemutatót.(Hogyan készült…) Nagyon
gyakran egy újabban frissített tudományos kutatás eredményeképpen előző
információk, megvalósítási módok válnak korszerűtlenné, elavulttá.
Természetesen azoknak is megvolt a létjogosultságuk a maguk idejében, sőt
ráépültek előzetes tapasztalatokra. Fontos szem előtt tartanunk, hogy, az a
tudás, képesség adag, amit egyszer elsajátítottunk, az a mienk és az idő, a
divat, a kultúra óriáskerekén korszakonként újból előtérbe kerülnek egyes
irányzatok, tendenciák, szakmák. Példaként említeném, hogy noha manapság
divatosan öltözködni nagyon elérhető bárki számára, hiszen textilipari
óriásvállalatok állítanak elő fejlett technológiákkal készült ruhadarabokat,
mégis ismét teret kezd hódítani az egyedi, emberi, az a termék, melyet egy
ember saját kezével készített, varrt, hímezett, font, javított szívét- lelkét
beletéve.
A hamarosan útnak induló
sorozatunkkal a szakmák témakörét szeretnénk érinteni. Nagyon nehéz
megválaszolni egy 14 éves kamasz gyereknek, hogy mi is szeretne lenni, ha „nagy”
lesz, mely szakma/ák mellett köteleződne el. Nagyon gyakran csak
vállmegvonással adja a felnőtt tudomására, hogy neki mindegy, nincsen kialakult
jövőképe e tekintetben. És hogy is lehetne? Hiszen az esetek többségében elég
korlátolt (anyagi, földrajzi, kulturális, társadalmi, személyiségbeli faktorok
tekintetben) a továbbtanulási lehetőségek skálája, az iskolát, pályát választó
diák előtt nem áll egy példakép, nem érzékelt, közvetlenül kipróbálva,
semmiféle szakmát, nincsen fogalma egy adott szakma mibenlétéről, nem tudja
meghatározni, hogy ő miben jó, nem kapott visszajelzést, pozitív megerősítést
az értékeiről, erősségeiről.
Ha szeret tanulni a
gyerek, információkat gyűjteni és megvan az ezek megtartására irányuló
képessége, földrajzilag közel lakik egy középiskolával rendelkező városhoz, a
családjában vannak , bármilyen területen,tanult emberek, egész kicsi korában
kialakult a kíváncsiság benne a világ történései iránt, akkor dönthet elméleti,
vokacionális, illetve szaklíceum vagy szakiskola mellett. Ezt a döntését
támogathatja vagy ellenezheti a környezete. Az is lehet, hogy nincsen kikérve a
gyerek véleménye a pályaválasztás kapcsán, hogy a szülő dönt helyette. De lehet
egy erős meggyőzőerővel, küzdőerővel megáldott gyerek, aki szembeszáll a család
hagyományaival, elveivel és a saját útját szeretné járni. Előfordulhat, hogy
anyagilag nem tudja támogatni a család…
A változatok, változók,
helyzetek száma egyedi, nem foglalható sablonok közé. Ahol, emberi tényezők
szerepelnek, a maguk személyiségjegyeivel és öröklött vagy alakuló, mindig
változó, pszichikus folyamataival ott nehéz előre legyártott képleteket
felállítani az élet bármely területén.
Induló rövidperces
bemutatóinkkal azokra a tényezőkre, folyamatokra, illetve személyiségbeli
tulajdonságokra szeretnénk rávilágítani, amelyek fontosak az iskola, profil,
illetve később a pályaválasztásnál. A bemutató sorozat keretén belül
betekintést nyerhetnek az érdeklődők a Székelykeresztúron tanulható szakmák világába
is. A maximum 5 percből álló, 12 részes sorozat ilyenképpen a következő témákat
érintené: -a pályaválasztást meghatározó tényezők:- érdeklődés/kíváncsiság, motiváció,
képességek, készségek, tudás/ismeretek, kitartás/tehetség/ elhivatottság,
továbbá: – a szakmák világa, szakmák bemutatása, iskola bemutató.