Kategória: Események

  • Zeykes diákok barangolása Székelyföldön

    A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ által meghirdetett „Barangoljunk Székelyföldön 2024” –pályázatnak köszönhetően iskolánk asztalos szakosztályos tanulói, Vass Ibolya tanárnő szervezésével, november 14-én egy szakmai és kulturális élményekben gazdag napot tudhattak maguk mögött.

    Kirándulásunk első állomása a székelyudvarhelyi Famos S.A. bútorgyár volt, ahol a XI. osztály tananyagának- a furnérozásnak- a műveleteit gyakorlatban is láthatták, sőt egyes munkafázisokat ki is próbálhattak. A céglátogatás során szerzett tapasztalatok, hozzájárulnak a diákok szakmai ismereteinek bővítéséhez, valamint a tananyag könnyebb megértéséhez és elsajátításához.

    Báró Orbán Balázs életútját, munkásságát felidézve elbarangoltunk szülőfalujába Székelylengyelfalvára, majd a Szelykefürdő-i birtokán felállított székelykapusort megcsodálva, érkeztünk a „legnagyobb székely” sírjához, ahol tisztelettel megemlékeztünk személyéről, munkásságáról.

    Utazásunk utolsó állomása a Mini Erdély park volt, amelyet körbejárva ténylegesen úgy érezhettük, hogy bebarangoltuk Székelyföldet, hiszen itt megcsodálhattuk Erdély legfontosabb épületeinek kicsinyített mását. A makettek lenyűgöző látványa által betekintést nyertünk Erdély épített multikulturális örökségébe, és kedvet kaptunk ezen építészeti remekművek valódi változatainak a felkeresésére.

    A szakmai úton résztvevő diákok, gazdag élmény és ismeretanyaggal, valamint a csoportdinamikát fejlesztő, gazdagító együttlét feltöltő erejével tértek haza.

  • Gólyagála a Zeykben

    Gólyagála a Zeykben

    Idén szeptember 26-án került megszervezésre a gólyagála a Bálint Dániel Művelődési Házban. Mivel iskolánk  teljeskörű felújításon esik át emiatt nem használható ez utóbbi helyszín díszterme. Ezúton is köszönjük városunk önkormányzatának, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a művelődési ház termét.

    A gólyahéten a kisgólyák feladatokat kaptak és nagyszünetekben egy kis kihívás is várt rájuk. A gólyahét csúcspontja, természetesen ,a gólyabál volt. A gólyatánc és az eskü letétele után nyolc bátor fiú és lány mérte össze ügyességét. A gólyák vicces feladatokat oldottak meg, táncoltak különböző zenei stílusokra, lerajzolták ideáljukat, és énektudásukat is bemutatták. A gólyabállal lezárult a gólyahét és a gólyák most már teljes jogú tagjai a Zeyk Domokos fészeknek. Külön gratulálunk Szilveszter Orsolyának és Péter Ervinnek, a gólyakirálynőnek és királynak.

    Fülöp Csilla Szidónia 11. C.

  • Faipari szakismeret segédleteket állított össze Vass Ibolya, faipari mérnök- tanár

    Faipari szakismeret segédleteket állított össze Vass Ibolya, faipari mérnök- tanár

    Faipari szakismeret segédleteket állított össze Vass Ibolya, faipari mérnök- tanár Faipari anyagismeret segédanyag IX. osztályosok számára és Faipari műszaki rajz segédanyag IX. osztályosok számára címmel.

    A szakmai segédletek a szükségletből születtek. Mivel magyar nyelven, a romániai curriculumnak megfelelő tankönyv és segédlet nem született eddig e szak keretén belül, Vass Ibolya, tanárnő, elmondása szerint, már a kezdetektől fordította, alakította és vonzóbbá próbálta tenni a szakmai alapismereteket elsősorban a diákjai és saját maga számára, megkönnyítve ezáltal az ismeretátadást és befogadást. Az elmúlt évek során egyre gyűlt ez a felhalmozódott teszt, lecke, kutatásanyag és változott az idők és tanügyi rendszerek, követelmények, valamint a gyerekek fejlettségi szintje szerint. Az online időszakban került digitalizálás és rendszerezés alá a már összegyűlt anyagrendszer, így szemléletessé, elérhetővé vált a diákok számára és megkönnyítette azok online tanulását.

    A tanárnő, elmondása szerint, időközben bekerült egy REAL projektbe, ahol ismét az anyag átdolgozása és digitalizálása vált fontossá, hiszen más szintekre kellett tenni az ismeretanyagot a célközösség fejlettségi szintjének és életkori sajátosságainak megfelelően.

     Az így formálódott ismeretanyag átkerült Pápay Márta-Mária módszertanos tanárhoz, aki véleményezte és szakmailag nagyon hasznosnak és használhatónak látta ezeket a segédleteket. A cél az anyag továbbításával az információ és tudástár minél szélesebb körben történő elérhetősége volt. Miután Hargita Megye Tanfelügyelősége részéről, Kedves Mónika, szaktanfelügyelő felkérte Vass Ibolya tanárnőt az anyag publikálására, sor került ennek sajtó alá rendezésére és Zsidó Annamária, magyarszakos tanárnő segítségével a korrektúrára.

    Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége és Hargita Megye Tanfelügyelősége támogatásával sor került a két kiadvány publikálására, melyek bemutatása a szakma képviselői, diákok és érdekeltek körében 2024. június 18-án történt ünnepélyes keretek között az Árcsón.

    Szeretettel gratulálunk a kolleganőnknek. Büszkék vagyunk rá.

    A Zeyk Domokos Technológiai Líceum tanárai és diákjai nevében,

    Kornis Melinda, pedagógus- tanácsadó tanár

  • Debrecenben a Nemzeti Összetartozás napján

    Debrecenben a Nemzeti Összetartozás napján

    Iskolánk 18 tagból álló diákcsapata Tekeres Imola és Kornis Melinda tanárnők vezetésével június 3-7-ig Debrecenbe utazott a Nemzeti Összetartozás, a Trianon -i megemlékezés alkalmával.

    Az ott tartózkodásunk első délutánján sétát tettünk a Debrecen-i egyetem impozáns épületében, betekintést nyerve az ott tanuló diákok mindennapjaiba. Megcsodáltuk az egyetemi könyvtárat, az egyetem kertjét.

    Másnap részt vettünk a Hortobágyon a Trianon-i megemlékezésen, közösen a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum fogadóiskola tanáraival.

    A megemlékezés után Hortobágy-i szafaritúrára indultunk, ahol feltérképeztük a Hortobágy gazdag növény és állatvilágát.

    Debrecen városának központja a Szabó Magda szoborral, a nagytemplommal, a csonkatornyú templommal, a Déry Múzeummal mind-mind érdekességként szolgált a jelenlevők számára.

    A kirándulásból nem hiányoztak a szórakozás percei sem.

    A költségek egy részét a Rákóczi Szövetség által kiírt pályázat útján megkapott összegből biztosítottuk, továbbá önrészből, valamint vállalkozók által nyújtott támogatásokból. Ez úton is szeretnénk megköszönni a szülőknek a bizalmat és támogatást. Köszönetünket fejezzük ki továbbá a Kovács KMC Autócentrum, a PKW Ful Service, az Unicons SRL, I.I. KOVÁCS  BARNA, Orbán Autó Grup SRL, Fresh Color SRL, Kvarc SRL, I.I BIRÓ F. LEVENTE, I.I FODOR BÉLA, Autopartner SRL,S.C Andycom- bar SRL, S.C. Albert 2018 SRL, BEDŐ IBOLYA IF, S.C Kristán Pékség SRL,S.C. Szilveszter Comprod SRL, S.C Amigo & Intercost SRL cégek vezetőinek.

  • Torockó-Székelykő-Tordai hasadék túra

    Torockó-Székelykő-Tordai hasadék túra

    2024.05.24-én a Zeyk Domokos Technológiai Líceum 42 főből álló csoportja kirándulásra indult. A népes diákcsapatot Tekeres Imola, Csíki Irma, Vas Melinda, Kornis Melinda és Simó János tanárok kalauzolták. Kora reggeli útrakelésünk után, délelőtt 10 óra körül érkeztünk a nyugalmat árasztó Torockóra, ahol nyomban megérkezésünk után nekiindultunk a Székelykő meghódításának. A diákok közül sokaknak ez volt az első igazi túrázásuk, ezért elkelt a folyamatos biztatás, noszogatás. A csúcsra érkezve, azonban a látvány és a kitartás, a megérkezés boldog kábultsága, minden résztvevőt kárpótolt. A befektetett fáradtság miatt érzett csalódottság helyére a megelégedettség, önmagunkba vetett hit érzése kerekedett felül az előző órák, percek csoporthangulatán.

    Az este derűs hangulatban zajlott. Elfoglalva szálláshelyünket, sétát tettünk a központban, megcsodálva az autentikus építkezés elemeit.

    A másnapi reggeli elfogyasztása után, útnak indultunk, azzal a céllal, hogy megcsodáljuk a Tordai- hasadék szurdokvölgyét.

    Kellemes élményekkel és jóleső izomlázzal a végtagjainkban szombaton, az esti órákban érkeztünk haza.

  • PRO CES verseny

    PRO CES verseny

    2024 április 8-12 között került megszervezésre, a kolozsvári és csíkszeredai Pszichopedagógiai Központok szervezésében, a Regionális PRO CES nevelési verseny megyei fordulója, ahol Barabás Endre, a betfalvi elemi iskola tanulója I. helyezést és Istók Balázs, a fiatfalvi elemi iskola diákja, II. helyezést ért el a beküldött vizsgamunkák alapján. A versenyfelhívás elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekeket szólította meg. A verseny témájaként az elfogadás volt kiemelve. Szeretettel gratulálunk a két résztvevő diáknak az elért eredményekhez.

  • Szakma Sztár Fesztivál

    Szakma Sztár Fesztivál

    2024. április 24-26. között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a budapesti Hungexpo Vásárközpont pavilonjaiban XVII. alkalommal szervezte meg a Szakma Sztár Fesztivál nevezetű szakmai versenyek döntőét.

    A közel 17.000 látogató részvétele mellett zajló eseményen részt vett iskolánk két tanára Vass Ibolya és Csiki Irma, akik sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodva tértek haza.

    A fesztivál keretében 65 szakma 18 szakmacsoport képviselői mérték össze tudásukat és gyakorlati tapasztalataikat. A látogatók a EuroSkills verseny szakmai bemutatóiba és a WorldSkills nemzetközi válogató versenyeibe is bepillantást nyerhettek.

    A Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés népszerűsítése, a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatása, valamint a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok megjutalmazása.

  • Petőfi és Zeyk utolsó estje- Március 15, az emlékezés napja

    Petőfi és Zeyk utolsó estje- Március 15, az emlékezés napja

    A  Zeyk Domokos Technológiai Líceum diákjai a 2024-es ünnepi megemlékező napot, a hagyományokhoz híven, Zeyk Domokos, forradalmár-névadó mellszobrának megkoszorúzásával kezdték. A kegyelet és emlékezés jelképeinek elhelyezésében osztoztak velünk a  karcagi Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumot képviselő tanárok, diákok.

    Orbán Arnold, IX. osztályos diák, megemlékező beszéde után egy színpadi, életképszerű jelenet került bemutatásra. A városi felvonulást követően, a főtéri ünnepi műsor részeként, betekintést nyerhetett az ünneplő közösség Petőfi és Zeyk Domokos utolsó estjének pillanataiba, a színpadon megelevenedő Gyárfás kúriában zajló diszkurzusok által.

    Az iskolánk tanára, dr. Zsidó Ferenc által írt és itt bemutatásra kerülő Petőfi és Zeyk utolsó estje című színpadi jelenet szereposztása a következőképpen történt:

    Varga Zsigmond-a Gyárfás birtok bérlője(házigazda) – Anton Demeter Kristóf

    Varga Katalin, Bereczki Zsigmondné, Varga Zsigmond nagyobbik leánya – Lampó Melánia

    Varga Róza, Varga Zsigmond kisebbik leánya, hajadon – Búzás Andrea

    Bólyai Gergelyné, Bereczki Karolina, Varga Katalin sógorasszonya – Radó Krisztina

    Varga Domokos, Varga Zsigmond tizennégy éves-forma fia – Beke István

    Petőfi Sándor, költő, honvédtiszt – Szőcs Dávid

    Zeyk Domokos, százados, a Gyárfás család rokona – Dávid István Zsolt

    Gálfi Mihály, keresztúri honvéd – Fülöp Dávid Béla

    Kovács Elek, huszárhadnagy – Orbán Arnold

    A jelenet a korabeli dokumentumok által lejegyzett korhű források alapján íródott.

    A darabot záró, Zeyk Domokos alakját megidéző dal szövegírója és dalszerkesztője, dr. Zsidó Ferenc. A színpadi jelenetet betanították és színre vitték: Tekeres Imola és Kornis Melinda, tanárnők.

  • Testvériskolai együttműködés ápolása

    Testvériskolai együttműködés ápolása

    Idén március 15.-ét együtt ünnepeltük a Karcagi Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium testvériskolánk tanáraival és diákjaival, amely a  Rákóczi Szövetség által kiírt „Együtt ünnepel a Kárpát-medence középiskolás ifjúsága március 15-én” pályázat révén valósult meg. Közös programunk során megkoszorúztuk az iskolánk udvarán lévő Zeyk Domokos szobrot, majd közösen részt vettünk a Március 15.-i városi rendezvényen.

    A testvériskola diákjai ittlétük során meglátogatták a tantermeinket, valamint az iskola tanműhelyeit. Meglátogatták Székelyszentmiklóson Szentannai Sámuel, az iskolájuk névadójának szülőházát, ahol koszorút helyeztek el a szülői ház emlék-plakettjén.

    Rövid ittlétük során megerősítettük abbéli reményünket, hogy a jövőben szorosabbra fogjuk és gyümölcsözőbbé tesszük testvériskolai kapcsolatunkat.

  • Elhunyt Kiss Erzsébet Klára

    Elhunyt Kiss Erzsébet Klára

    Megdöbbenten és megrendülten értesültünk, hogy elhunyt egykori szeretett kolléganőnk, Kiss Erzsébet Klára mesternő. Emlékét megőrizzük, olyannak, amilyen volt: dinamikus, vidám, tetterős, együttműködő, kreatív; akit diákjai tiszteltek és szerettek. Nyugodj békében, drága Klári néni!