2019. december 19-én a fiatfalvi iskolában egy karácsonyi műsort adtak elő a gyerekek, melyen jelen voltak a szülők, a rokonok, a testvérek. A gyerekekkel közösen készített díszekkel ékesítettük a kis fenyőnket. Az ünnepély után műhelymunkát szerveztünk a gyerekeknek és a szülőknek, ahol családias hangulatban készültek el az üdvözlőkártyák. Az angyalka sem feledkezett meg a gyerekekről, a sok ajándék mellett mindenkinek meséskönyvet hozott.
Kategória: Benedek Elek Általános Iskola
-
Bábozás az önkéntesekkel
Ismét meglátogattak az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei, ezúttal egy mesét mutattak be bábelőadás formájában, amely „A boszorkány és a kisfiú” címet viseli. Először a gyerekek csapatokba rendeződve, nagy lelkesedéssel készítették el a bábokat: vágtak, festettek, ragasztottak. Ezt követően eljátszották a mesét. A napot az előző alkalommal megtanult énekes-mozgásos játékkal zárták. A gyerekek sok élménnyel gazdagodhattak, hiszen nem csak a szereplőket, hanem a mesét is újraformálhatták. Köszönjük az önkénteseknek!
-
Újrahasznosítás, avagy a szemét útja
Egy szép novemberi napon meglátogattak bennünket az önkéntes lányok, akik képekkel illusztrálva bemutatták, hogyan szelektáljunk helyesen. Szituációs játékokkal illusztrálták, nem mindegy mit, hogyan és hová dobunk. Ezt egy mozgásos afrikai dal tanulása követte, illetve két csapatépítő játék. A lányok pár mondatban bemutatkoztak a sajátos, érdekes nyelvükön. Mindenki csodásan érezte magát.
-
ŐSZI PROJEKT
Az „Évszak projekt” egy egész tanévet átöleli, melynek első szakasza az őszi tevékenységeket foglalja magába. Ez egy nagyon mozgalmas időszak a mi iskolánk életében, amit a tanévkezdés után, a már hagyományossá vált Sportnappal indítunk. A következő hónapban, októberben már a kreativitás és a szókincsbővítés veszi át a főszerepet, ahol papírból töklámpást készítünk, amit mesemondás, mondókázás, népi gyermekjáték tanulás követ. A Halloweent a következőképpen ünnepeljük: boszorkány álarcokat, denevéreket, fekete cicákatkészítünk, játékos tevékenységeket szervezünk, ami nem maradhat jutalmazás nélkül. Novemberben a Márton nap megünneplésére fektetjük a hangsúlyt: fejdíszeket, lampionokat készítünk, megnézzük a Ludas Matyi című mesét, majd libazsíros kenyeret eszünk, teázunk.